mist s

nyuggerbanner2019

kub s 

Radarképernyő

Irán a hazai gyártású, nagy felderítési távolságú radarrendszerét teszteli

Irán  hazai gyártású, Payambar-e Azam 6 (A Nagy Hírnök) kódnevű, nagy hatótávolságú radarrendszerének továbbfejlesztett változatát teszteli - adta hírül az iráni Fars hírügynökség a hivatalos katonai nyilatkozatot.

„Egy olyan radar rendszer felállításán dolgozunk, amelyik képes repülő objektumok detektálására több ezer kilométeres távolságról is.” – nyilatkozta Ebrahim Mohammadzadeh, az ipari, telekommunikációs és katonai berendezéseket is gyártó Sa–Iran cég ügyvezető igazgatója. Hozzátette, hogy „...egyik berendezéssel sikeres tesztet hajtottunk végre és reméljük, hogy az eszköz az elkövetkező években működőképes lesz és hadrendbe áll.”

„Irán új generációs, 3000 kilométeres felderítési hatótávolságú légvédelmi radarrendszerének kivitelezése a végső stádiumába ért.” – mondta Amir–Hamid Arjangi, a Khatam al–Anbia légibázis parancsnokhelyettese még a múlt évben, ahogyan azt a Press TV, az iráni állami hírcsatorna internetes oldalán a napokban megjelent riportban olvashatjuk.

Irán rendszeresen számol be hazai technológiai és haditechnikai fejlesztésekről és eredményekről, melyek még inkább hangoztatják az ország függetlenségét a nyugati hatalmaktól.Radarberendezés

Az Egyesült Államok és európai szövetségesei szerint az atomfegyverek leplezésére szolgáló nukleáris programja miatt – mely vádakat az ország cáfol – Irán nemzetközi szankciókkal néz szembe. Ennek ellenére az ország vezetése kiáll programjuk békés jellege mellett és hangsúlyozzák, hogy az iszlám köztársaságnak is ugyanúgy joga van atomreaktort létesíteni, mint bármely más államnak. Az amerikai vezetést azzal vádolják, hogy az iráni atomprogramot egyértelműen politika okokból hátráltatják. A nyugati világ számára elfogadhatatlan, hogy atombombára vagy annak előállítására alkalmas technológiára tegyen szert a terrorcsoportokat támogató ország.

Június végén az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest (IRGC – Islamic Revolution Guards Corps) rendszerbe állította a szintén hazai fejlesztésű nagy felderítési távolságú radarját, amely képes alacsony magasságú műholdak detektálására is.

A legújabb katonai berendezések fejlesztésére utalva Amir Ali Hajizadeh dandártábornok, az IRGC Lég- és Űrvédelmi Erők parancsnoka elmondta, hogy „a rakétasilók rendszerbe állítása mellett az 1100 kilométeres távolfelderítési és 300 kilométeres magassági felderítési képességgel rendelkező Qadir radarrendszer is hadrendbe állt. A Qadir radar rendszer légicélok, radar elleni eszközök, cirkáló és ballisztikus rakéták, valamint alacsony magasságú műholdak felderítésére és azonosítására is alkalmas.”

Ahmad Vahidi, iráni védelmi miniszter augusztus 21-ei, Press TV-ben közzétett nyilatkozata alapján az ország még ebben a hónapban számos légi- és tengeri védelmi projektet (cirkáló rakéták, torpedó rendszerek) indít.

2011. szeptember 12.
Fordította/összeállította: Somogyi Péter őrnagy

Forrás: www.bloomberg.com
http://today.az
https://missiledefense.wordpress.com/