mist s

nyuggerbanner2019

kub s 

Sztrela indítása

Légvédelmi rakéták tűntek el a líbiai harcokban

A líbiai kormányerők ellen vezetett NATO légi hadműveletek, amelyeket amúgy is egyre inkább aggodalmasan fürkésző tekintetek vizsgálnak az amerikai kongresszusban, most egy újabb veszélyforrással, konkrétan hordozható légvédelmi rakéták elterjedésével fenyegetik a világot – jelentette be Szergej Ivanov orosz miniszterelnök-helyettes a Stratégiai Kutatások Nemzetközi Intézetének (International Institute for Strategic Studies - IISS) éves ülésén Szingapúrban. Hozzátette: a harcok során számos, korábban Kadhafi ezredes hadseregének felügyelete alá tartozó fegyverraktárat rohantak le a felkelők és a bennük tárolt fegyvereknek egyszerűen lába kelt.

 

Az eltűnt fegyverzetnek egy része biztosan szovjet, illetve orosz gyártmányú, föld-levegő osztályú, azon belül úgynevezett hordozható (szakirodalomban MANPADS-ként, azaz Man Portable Air Defense Systems-ként is ismert) légvédelmi rakéta volt. Az ügy nyilvánvalóan felkeltette az amerikai külügyminisztérium figyelmét is, amely az amerikai kormányzaton belül vezető szerepet lát el az illegálisan piacra került MANPADS eszközök nyomon követésében és megsemmisítésében. Mint azt a külügyminisztérium szóvivője elmondta, jelenleg egy, az ügyben érintett ügynökségek közötti koordinációs feladatot ellátó munkacsoport követi figyelemmel a történéseket és elemzi a líbiai fegyverraktárakból eltulajdonított fegyverzet jelentette fenyegetést.Afgán mudzsaheddin Sztrela rakétával

Az orosz miniszterelnök-helyettes felhívta a figyelmet arra is, hogy amennyiben nem sikerül a fegyverek sorsát nyomon követni, annak súlyos következményei lehetnek.”Mindenesetre érdekelne, hogy hol vannak ezek a fegyverek most, hol fogják felhasználni őket és világ mely részén, mely civil repülőgépek és helikopterek ellen kerülnek majd alkalmazásra. Ez jelenleg nyilvánvalóan egy nyitott kérdés – hangsúlyozta Ivanov.”

Az USA mindenesetre komolyan figyelmeztette a Kadhafi-ellenes erők alkotta Átmeneti Nemzeti Tanács (Transitional National Council - TNC) figyelmét arra, hogy a líbiai ellenzéknek hatékony ellenőrzést kell gyakorolni a megszerzett fegyverzet felett, beleértve a MANPADS eszközöket is. A TNC-nek a tulajdonukba került fegyverzet megőrzésére és a terroristák ezen fegyverzethez történő hozzáférésének megakadályozására tett erőfeszítései a külvilág számára jelezhetik a líbiai ellenzék felelős viselkedését.

SA-7 a felkelők kezébenA harcok során több fénykép is készült lázadókról, akik vállról indítható rakétákat birtokoltak, de a fegyvereknek nem egy esetben kulcsfontosságú alkatrészei hiányoztak. A The New York Times című amerikai lapban is feltűnt egy fénykép, amely egy MANPADS eszközt vállán cipelő lázadót mutatott be, azonban rakéta nem volt az indítócsőben (A cikket lásd: itt).

Az amerikai külügyminisztérium azonban nem csak szem elöl veszített MANPADS eszközök, hanem más egyéb, Líbiában eltűnt fegyverzet, valamint a műveletekben fel nem robbant harcanyagok (UXOs – Unexploded Ordnance) miatt is aggódik. Az amerikai külüggyel kapcsolatban álló MAG (Mines Advisory Group) csoport nem kevés energiát fektet a líbiai hadsereg harckocsi és gyalogsági elleni akna-készletének feltérképezésére. Emellett a csoportnak olyan bizonyítékai is vannak, melyek szerint a harcok korábbi fázisaiban – a betiltásukra tett számtalan nemzetközi kísérlet ellenére - kazettás bombák is alkalmazásra kerültek .

Ez év márciusa és június 9-e között az amerikai kormányzat mintegy 1 millió dollárt költött erre specializálódott nem kormányzati szervezeteken keresztül aknák és egyéb, fel nem robbant robbanószerkezetek hatástalanítására. A MAG különböző munkacsoportjai a Nemzetközi Vöröskereszt szakembereivel együttműködésben mindezidáig mintegy 400 darab UXO-t, köztük SA–7 (Sztrela–2) légvédelmi rakétákat és repeszhatású ugró aknákat semmisítettek meg a kelet-líbiai Al-Dabija-ban.

Ami a hordozható légvédelmi rakétákat illeti, gyártásuk megkezdése, azaz a 1960-as évek óta mintegy 1 millió darabot gyártottak belőlük világszerte. Az amerikai külügyminisztérium adatai szerint 2003 óta az Egyesült Államok a vele baráti nemzetekkel szoros együttműködésben, 30 országban, mintegy 32 500 darab kockázatot jelentő hordozható légvédelmi rakétát semmisített meg. Azonban becslések szerint több ezer MANPADS eszköz hiányzik a leltárokból és került nem kormányzati erők ellenőrzése alá. Ezen eszközök komoly veszélyt jelentenek mind a polgári, mind a katonai repülőgépekre, hiszen az amerikai külügyminisztérium adatai szerint az 1970-es évek óta  több, mint 40 polgári repülőgép került MANPADS tűz alá, melyek közül 28 végződött a megtámadott gép szerencsétlenségével és okozta mintegy 800 ember halálát világszerte – nem is beszélve a hadműveleti területeken (pl. Irak, Afganisztán) elindított A DHL csomagküldő szolgálat Airbus A300 gépe Sztrela találat utánszámtalan ilyen eszközről. (Mivel a katonai célú repülőgépek zöme el van látva az ilyen típusú fegyverzet elleni önvédelmi rendszerekkel, ezért nyilvánvalóan a polgári repülőgépek sokkal sebezhetőbbek a hordozható légvédelmi rakéták által – a fordító megjegyzése)

Az egyik ilyen látványos támadás 2002-ben történt, mikor is a kenyai Mombasa-ból Izraelbe tartó, 271 utast szállító Boeing 757 repülőgépre indítottak két Sztrela–2 légvédelmi rakétát, melyek szerencsére célt tévesztettek. 2003-ban egy Bagdadból felszálló teherszállító Airbus típusú repülőgép szenvedett Sztrela–2 találatot, azonban a gépet a személyzet a találat után biztonságosan visszavitte a repülőtérre. Ezen támadásokat követően döntött az USA kormánya egy olyan, az érintett ügynökségek munkáját összehangoló munkacsoport létrehozásáról, melynek fő célja ezen MANPADS eszközök nyilvántartása, illetve nyomon követése. A munkacsoport munkájában – melyet a külügyminisztérium vezet –  több ügynökség mellett a Pentagon is részt vesz.

2011.július 03.
Forrás: DefenseNews
Fordította: Könczöl Ferenc alezredes