Üdvözöljük az ezred honlapján!

1.kép



Lézerfegyverekkel cirkálórakéták ellen

Az alacsonyan repülő drónok ellen alkalmazott lézerek tesztelésének hatékonysága okán a Pentagon immár arra törekszik, hogy a kifejlesztésre kerülő fegyverekkel a nagyobb, illetve más jellegű fenyegetést jelentő cirkálórakéták ellen is eredményesen vegyék fel a küzdelmet.

A hatékonyság növelésének egyik fontos aspektusa a teljesítmény növelése. A jelenlegi lézer erőforrások a 100-150 kW-os kategóriába tartoznak, de a cél, hogy a fejlesztések során a lézerek teljesítményét megduplázva elérjék a 300 kW-os tartományt. Ilyen teljesítmény mellett a lézerek már képesek lennének leküzdeni az egyre nagyobb potenciális fenyegetést jelentő cirkálórakétákat is.

Az irányított energiájú fegyverek tökéletesítését célul kitűző, összhaderőnemi project vezetésével az Amerikai Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának Kutatási és Fejlesztési Osztályán dolgozó – korábbi DARPA (DARPA – Defense Advanced Research Projects Agency) kutató fizikust – Thomas Karr-t bízták meg.

A szárazföldi, a haditengerészeti és a légierő haderőnemek egyaránt határozott elképzelésekkel rendelkeznek az irányított energiájú fegyverek alkalmazását illetően.

A cirkálórakéta elhárító lézerfegyverek kifejlesztésének és mielőbbi telepítésének legnagyobb támogatója a haditengerészet, ami minél előbb szeretné a hajóin látni ezeket a fegyverrendszereket.

A haditengerészet „eszköztárába” tartozó legjelentősebb és egyben legnagyobb értékű hajók, a repülőgép-hordozók elleni fenyegetés egyik legszignifikánsabb megtestesítőjét sokáig a ballisztikus rakétákban látták. Tény, hogy az amerikai rakétavédelem Reagan elnök Csillagháborús programja óta a ballisztikus rakéták elhárítására összpontosít. Ezek a légkör felső rétegében és a világűrbe ballisztikus pályán gyorsabban és messzebbre repülnek, mint a cirkálórakéták, amelyek röppályája teljes egészében a légkörön át vezet. Pontosan azért, amiért egy cirkálórakéta a repülőgépekhez hasonlóan, manőverezve repül, sokkal kiszámíthatatlanabb, mint egy ballisztikus rakéta. Ez teszi lehetővé, hogy váratlan irányból, akár a különböző szenzorok észlelését kijátszva, kis magasságban, meglepetésszerűen támadjon. Mostanáig a cirkálórakétákat a kiváló irányíthatóságuk tette egyedivé, habár manapság az élvonalbeli (és drága) ballisztikus rakéták robbanófejei is egyre jobban manőverezhetők. Ezen okok miatt a cirkálórakéták és nem a ballisztikus rakéták képezik a hajó elleni fegyverarzenál nagy részét világszerte. Még a libanoni Hezbollah is képes volt egy cirkálórakétával megbénítani egy izraeli korvettet 2006-ban. A cirkálórakéták komoly veszélyt jelentenek az olyan szárazföldi célpontokra is, mint a repülőterek, kikötők és egyéb kritikus jelentőséggel bíró létesítmények, amint az bebizonyosodott a szaúdi olajfinomító ellen cirkálórakétákkal és drónokkal végrehajtott támadás esetében is.

A legnagyobb fenyegetést a cirkálórakéták egyidőben történő, tömeges alkalmazása jelenti, amelynek2. kép leküzdése hatalmas kihívás elé állítja a leghatékonyabb légvédelmet is, mint ahogy az Szaúd-Arábiában történt.

Az egyik felvázolt lehetséges megoldás szerint ahelyett, hogy közvetlenül a védendő objektum/létesítmény közelébe telepítenék a lézert, azt egy repülőgép fedélzetére telepítik, amely így megkezdheti az ellentevékenység kiváltását még a cirkálórakéták repülésének egy korábbi szakaszán, ezzel lehetőséget biztosítva arra, hogy azokat egyesével semmisítse meg.

A teljesítmény fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni, ez minden esetben szükséges, de nem elegendő. Emellett jobban kell ismerni a célpontokat is, mivel a lézerfegyver egyik nagy előnyét jelentő pontosság egyben hátrányként is jelentkezik. Amíg egy közvetlen találattal pusztító rakéta egyszerűen becsapódik a célba és megsemmisíti azt, addig egy lézernyaláb energiát összpontosít egy adott pontra és átégeti azt. Ha rossz helyet célzunk meg lehet, hogy nem sérül meg létfontosságú elem. Amennyiben a kiválasztott pont ellenállóbb, mint ahogy a hírszerzési információk vagy a számítógépes modellek prognosztizálták, akkor lehet, hogy nem okozunk elegendő kárt a rendelkezésre álló idő alatt.

Ez egy különösen fontos kérdés a szuperszonikus cirkálórakéták esetében, amelyek megerősített orrkúppal rendelkeznek, annak érdekében, hogy a röppályájuk során fellépő súrlódás okozta hőhatásnak ellenálljanak. Ennek köszönhetően egy szemből érkező találat nem biztos, hogy megsemmisítené ezeket a rakétákat. Hatékonyabb megoldás ezeknek a rakétáknak az oldalfalát megcélozni, ebből azonban az következik, hogy a lézert nem a védendő objektumra/hadihajóra kell telepíteni, hanem valahova a közelébe.3.kép

A fentiek alapján a haditengerészet elképzelése, hogy a felszíni flotta lézer fegyverrendszereinek fejlődése három lépésben fog megvalósulni:

  • Az első lépés a 60 kW-os HELIOS lézer fegyverrendszer telepítése hadihajókra, amely lehetővé teszik a drónok megsemmisítését, illetve a kisebb légi támadó eszközök megbénítását.
  • A második lépésben sor kerül a teljesítmény növelésére, mégpedig olyan szintre, amely képes egy cirkálórakéta oldalfalát átégetni, így az ilyen lézerrel felszerelt hadihajó meg tudja majd védeni a közelében lévő többi hadihajót, viszont saját magát nem.
  • A harmadik lépésben ismét teljesítménynövelésre kerül sor, amely által a lézer már képes lesz egy szemből érkező találattal átégetni akár a rakéta orrkúpját is (az ilyen lézerrel felszerelt hadihajók képesek lesznek az önvédelemre is).

 Várhatóan ezeknek a fegyvereknek valós körülmények közötti üzemeltetése több energiát, kifinomultabb számítógépes modellezést és széleskörű tesztelést igényel, azonban a potenciál megvan bennük, hogy felborítsák az egyensúlyt a támadó rakéták és a rakétavédelem között a jövő tengeri összecsapásaiban.

2019.11.17.

Forrás: https://breakingdefense.com

Fordította: Géczi Attila hadnagy