Üdvözöljük az ezred honlapján!

KEP01


A litván légierő megkezdte a NASAMS tesztelését


Szeptember végén a litván légierő szakemberei megkezdték a NASAMS közepes hatótávolságú légvédelmi rendszer tesztelését Norvégiában, a Kongsberg vállalat telephelyén. A fegyverrendszer kifejezetten a litván légierő számára gyártott elemeinek első ellenőrzése a gyártónál történik, az ezt követő gyakorlati tesztek pedig már Litvániában kerülnek végrehajtásra.



A vizsgálatok célja megállapítani, hogy az eszközök KEP02harcászat-technikai paraméterei megfelelnek-e a rendszer technikai leírásában meghatározottaknak. A 2020 februárjáig tartó tesztek során a rendszer összes elemét megvizsgálják: indítóállványokat, radarokat, elektro-optikai érzékelőket, az RBS 70 kis hatótávolságú légvédelmi rendszer csatolóelemeit, kommunikációs és vezetési eszközöket, valamint a járműveket.

A NASAMS légvédelmi rendszert Litvánia várhatóan 2020 végére veszi át. Az átvétel után a Litván Légierő Légvédelmi Zászlóalja kezdi meg a kezelők felkészítését.

A NASAMS beszerzésről szóló szerződést 2017. október 26-án írta alá a norvég Kongsberg mint gyártó és a litván védelmi minisztérium. A 110 millió eurós beruházás két légvédelmi rakétaüteg eszközeinek, a kezelő és kiszolgáló személyzet kiképzésének, valamint egy logisztikai (karbantartási és javítási) csomagnak a biztosítását foglalja magában.

A NASAMS ütegek rendszerbeállításával Litvánia egy teljes, komplex, közepes hatótávolságú légvédelmi képességre tesz szert. „A biztonságos légtér az egyik fő feltétele annak, hogy szükség esetén szövetséges erőket lehessen a régióba telepíteni” - nyilatkozta Raimundas Karoblis védelmi miniszter. „A NASAMS egy integrált, közepes hatótávolságú légvédelmi képességet jelent, amelyre szükségünk volt, de eddig nem állt rendelkezésünkre. Ez a beszerzés részben megoldja egyik legnagyobb nemzetvédelmi hiányosságunkat: a légtérvédelmet.”

A Litvánia által beszerzett rendszer az indítóállványok kivételével teljesen új gyártású. Az állványok a norvég haderőnél korábban már használatban voltak, azonban azok gyári állapotra történő feljavítása már megkezdődött. A rendszer az amerikKEP03ai gyártású AMRAAM légiharc rakétákat alkalmazza.

A litván célkitűzések szerint az eszközök átvételével, a személyi állomány felkészítésével és a NASAMS integrációjával képesek lesznek a légtér felügyeletére és ellenőrzésére, a szárazföldi erők számára a légi fenyegetettségnek megfelelő riasztásra, valamint a légi célok szükség szerinti megsemmisítésére.

A litván védelmi minisztérium munkacsoportja megvizsgálta az elérhető közepes hatótávolságú légvédelmi rendszereket. A lehetőségek elbírálásakor egyebek mellett értékelték azok hatékonyságát, a NATO szövetségesekkel való együttműködési képességét, a karbantartás és javítás költségeit, valamint a leszállításhoz szükséges időt. A választás végül a NASAMS rendszerre esett, amely a követelményeknek és feltételeknek leginkább megfelelt.

2019. október 8.
Forrás: https://www.defense-aerospace.com
Fordította: Géczi Attila hadnagy
Tóth Bálint hadnagy

„Szintet lép” a litván légvédelem

A litván légierő megkezdte a NASAMS tesztelését

 

Szeptember végén a litván légierő szakemberei megkezdték a NASAMS közepes hatótávolságú légvédelmi rendszer tesztelését Norvégiában, a Kongsberg vállalat telephelyén. A fegyverrendszer kifejezetten a litván légierő számára gyártott elemeinek első ellenőrzése a gyártónál történik, az ezt követő gyakorlati tesztek pedig már Litvániában kerülnek végrehajtásra.

 

(KÉP1)

 

A vizsgálatok célja megállapítani, hogy az eszközök harcászat-technikai paraméterei megfelelnek-e a rendszer technikai leírásában meghatározottaknak. A 2020 februárjáig tartó tesztek során a rendszer összes elemét megvizsgálják: indítóállványokat, radarokat, elektro-optikai érzékelőket, az RBS 70 kis hatótávolságú légvédelmi rendszer csatolóelemeit, kommunikációs és vezetési eszközöket, valamint a járműveket.

A NASAMS légvédelmi rendszert Litvánia várhatóan 2020 végére veszi át. Az átvétel után a Litván Légierő Légvédelmi Zászlóalja kezdi meg a kezelők felkészítését.

A NASAMS beszerzésről szóló szerződést 2017. október 26-án írta alá a norvég Kongsberg mint gyártó és a litván védelmi minisztérium. A 110 millió eurós beruházás két légvédelmi rakétaüteg eszközeinek, a kezelő és kiszolgáló személyzet kiképzésének, valamint egy logisztikai (karbantartási és javítási) csomagnak a biztosítását foglalja magában.

 

(KÉP2)

 

A NASAMS ütegek rendszerbeállításával Litvánia egy teljes, komplex, közepes hatótávolságú légvédelmi képességre tesz szert.

„A biztonságos légtér az egyik fő feltétele annak, hogy szükség esetén szövetséges erőket lehessen a régióba telepíteni” - nyilatkozta Raimundas Karoblis védelmi miniszter. „A NASAMS egy integrált, közepes hatótávolságú légvédelmi képességet jelent, amelyre szükségünk volt, de eddig nem állt rendelkezésünkre. Ez a beszerzés részben megoldja egyik legnagyobb nemzetvédelmi hiányosságunkat: a légtérvédelmet.”

A Litvánia által beszerzett rendszer az indítóállványok kivételével teljesen új gyártású. Az állványok a norvég haderőnél korábban már használatban voltak, azonban azok gyári állapotra történő feljavítása már megkezdődött. A rendszer az amerikai gyártású AMRAAM légiharc rakétákat alkalmazza.

 

(KÉP3)

 

A litván célkitűzések szerint az eszközök átvételével, a személyi állomány felkészítésével és a NASAMS integrációjával képesek lesznek a légtér felügyeletére és ellenőrzésére, a szárazföldi erők számára a légi fenyegetettségnek megfelelő riasztásra, valamint a légi célok szükség szerinti megsemmisítésére.

A litván védelmi minisztérium munkacsoportja megvizsgálta az elérhető közepes hatótávolságú légvédelmi rendszereket. A lehetőségek elbírálásakor egyebek mellett értékelték azok hatékonyságát, a NATO szövetségesekkel való együttműködési képességét, a karbantartás és javítás költségeit, valamint a leszállításhoz szükséges időt. A választás végül a NASAMS rendszerre esett, amely a követelményeknek és feltételeknek leginkább megfelelt.

 

2019. október 8.

Forrás: https://www.defense-aerospace.com

 

Fordította: Géczi Attila hadnagy

Tóth Bálint hadnagy

Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE