Üdvözöljük az ezred honlapján!

Bejelentkezés

Közösség

KëP1

Az észak-koreai légvédelem képességei és lehetőségei

Egy két héttel ezelőtti New York-i sajtótájékoztatón az észak-koreai külügyminiszter azzal vádolta Donald Trump amerikai elnököt, hogy annak korábbi Twitter-bejegyzését hadüzenetként értelmezi, majd megfenyegette, hogy készek lelőni a Koreai-félszigetet megközelítő amerikai bombázókat. „Fenntartjuk a jogot, hogy lelőjük az amerikai hadászati bombázókat, még abban az esetben is, ha nem lépnek be országunk légterébe” – nyilatkozta Ri Yong Ho, az észak-koreai ballisztikusrakéta-kísérletek megújulása óta feszült amerikai – észak-koreai viszony újabb állomásaként.

A sajtótájékoztató válasz volt arra a szeptember 23-ai incidensre, amikor az amerikai légierő B-1B Lancer bombázói F-15C vadászok kíséretében – még nemzetközi vizek felett – megközelítették a demilitarizált zóna határát – „olyan közel, amilyen közel még nem repült amerikai vadász vagy bombázó Észak-Korea partjaihoz a 21. században” – állítja az Egyesült Államok Csendes-óceáni Parancsnoksága.

Dél-koreai újságcikkek – hírszerzési információkra hivatkozva – megírták, hogy a kötelék útvonala mintegy 150 km-re megközelítette az észak-koreai Sinpo kikötőjét, illetve a Punggye-ri-i nukleáris kísérleti telepet, azonban kívül maradt az ismert nagy hatótávolságú légvédelmi eszközök hatósugarán és az Észak-Korea által deklarált – az Amerikai Egyesül Államok által el nem ismert – 80 kilométeres katonai zónahatáron. Ilyen távolságokon az észak-koreai légvédelem számára komoly kihívás bármilyen amerikai kötelék fenyegetése. A fegyveres erők többi részéhez hasonlóan, a légvédelem is – hatalmas mérete ellenére – nagyrészt elavult, kiöregedett technikai eszközökre épül, a fejlesztéseket pedig az ENSZ fegyverembargója tovább nehezíti.

A légierőnek egy-egy ezrednyi MiG-23-as és MiG-29-es vadászrepülő alkotja a gerincét, azonban ezeket feltételezhetően nem modernizálták, a 80-as évek szovjet technikai színvonalán állnak. Ezek is tipikusan a Phenjan körüli bázisokon települnek, habár szükség esetén könnyen áttelepíthetők a demilitarizált övezet közelében lévő bázisokra, ahogy ez 2010-ben is megtörtént, amikor KëP2Észak-Korea elsüllyesztett egy dél-koreai korvettet és tüzérséggel lőtte az egyik déli szigetet.

A CNN múlt heti beszámolója szerint – amerikai forrásokra hivatkozva – néhány MiG-et áttelepítettek az ország keleti partjára, valószínűleg a vonszani légi bázisra. Innen gyorsabban reagálhatnak az esetleges incidensekre mint korábban, például 2013-ban, amikor egy amerikai RC-135-öst fogtak el az északi vadászok, miután az 250 kilométerre megközelítette a koreai partokat.

Mindezek ellenére valószínűtlen egy éles elfogás sikere, különösen, ha számításba vesszük egy amerikai bombázókötelék vadászkíséretét és AWACS támogatását. Emellett az észak-koreai harci repülők – a hagyományos szovjet eljárásoknak megfelelően – nagyban függenek a földi irányítástól, így a parttól távoli alkalmazásuk különösen bonyolult feladat.

A fentiek alapján kijelenthető, hogy egy esetleges lelövés sikerére a légvédelemnek van a legnagyobb esélye. A legnagyobb hatótávolságú északi légvédelmi eszköz az egykori szovjet gyártmányú Sz-200-as rakétarendszer (NATO-kódnév: SA-5 Gammon). Az eszközt a ’60-as években fejlesztette ki az NPO Almaz iroda, elsősorban nagy magasságú, alacsony manőverező képességű célok ellen. A hatalmas radarvezérlésű rakéta hatótávolsága 200-400 km közötti, alváltozattól függően.

Az Sz-200-asok, méretükből adódóan telepített indítóállásokból alkalmazhatók. Két ilyen állást azonosítottak Phenjantól délre és északra, ezek képesek a félsziget keleti és nyugati partját lefedni. Úgy tudni, hogy észak összesen 24 indítóállással rendelkezik, ám déli becslések szerint ez a szám akár 40 is lehet.

A rendszer paraméterei ismertek, a ’80-as években Líbia többször alkalmazta, idén pedig a szír erők használták mindeddig eredménytelenül, a légi célt egyetlen esetben sem találta el. Kiterjedt elektronikai zavarás esetén a hatékonysága még inkább megkérdőjelezhető.

Észak-KoreaKëP3 mostanában mutatta be saját fejlesztésű légvédelmi rakétarendszerét, a KN-06-ost. Ez a kerekes járműveken elhelyezett rendszer megjelenésében és méreteiben is az orosz Sz-300-as és a kínai HQ-9-es nagy hatótávolságú légvédelmi rakétákhoz hasonló. A függőleges konténerekből indított rakéták irányítását egy fázisvezérelt radar végzi, amely szintén nagy hasonlóságot mutat az Sz-300-as 30N6 lokátorával.

Keveset tudni a KN-06-os képességeiről vagy hatékonyságáról, habár észak-koreai állítások szerint a hatótávolsága eléri a 150 kilométert. Az állami média tudósítása szerint a rendszer néhány kísérleti indítás után megkapta Kim-Dzsongun engedélyét a sorozatgyártásra, habár kiszivárgott információk szerint a tesztek során találatot nem értek el.

A koreai háború 1953-as befejezése óta volt példa amerikai repülők lelövésére. 1969-ben egy EC-121 elektronikai felderítő/lehallgató repülőgépet ért végzetes találat nemzetközi vizek felett, az Amerikai Hadsereg egyik OH-58 megfigyelő helikopterét pedig 1994-ben lőtték le, miután véletlenül átrepült a demilitarizált övezet határán. Kérdéses azonban, hogy megvan-e ez a légvédelmi képessége az északiaknak 2017-ben is.

Zárásként azonban meg kell jegyezni, hogy Észak-Korea képes kivárni az alkalmas pillanatot a támadásra. Ezt tette 2010 márciusában is a dél-koreai korvett elsüllyesztésekor. Fél évet vártak a támadással, miután egy kisebb tengeri összecsapás Dél-Koreával számos tengerészük halálával és sérülésével járt.

2017. október 16.
Írta/fordította: Marót Ádám százados

Forrás: https://www.defensenews.com/flashpoints/2017/09/28/can-north-korea-shoot-down-a-us-military-aircraft

Képek:

www.alternathistory.com

www.militaryedge.org

www.topwar.ru