Üdvözöljük az ezred honlapján!

 

 

Katonaosztály indul a Rába Gimnáziumban

A Rába Gimnázium és az ezred több éves együttműködését folytatva Dömötör Lajos, a gimnázium igazgatóhelyettese és Kovács Ferenc mk. ezredes, az ezred parancsnoka közösen nyitotta meg az esti tagozaton érettségizni vágyó katonák számára a 2010-11. tanévet.


 

A tavalyi évfolyam - immár érettségi bizonyítvánnyal rendelkező katonatársak – sikerén felbuzdulva idén 36 fő ül be az iskolapadba azzal a céllal, hogy majdan tanulmányaik végeztével, 3 év múlva sikeres érettségi vizsgát tegyenek. Az ezred az iskolával karöltve támogatja az állományt ebben az elhatározásban. Az alakulat igyekszik biztosítani a katonák számára, hogy tanítási napokon megfelelő időben megjelenjenek, ugyanakkor a tanintézmény is alkalmazkodik a honvédek munkahelyi követelményeihez. Kollegáink az együttműködésének köszönhetően térítésmentesen vesznek részt a képzésen.

A gimnáziumban – igazodva a NATO elvárásaihoz - angol nyelvoktatás folyik, ami akár kellő alapot biztosíthat a későbbiek folyamán egy STANAG nyelvtanfolyam elvégzéséhez immár a honvédség szervezésében. Az érettségi megszerzése kellő motivációt adhat a legénységi állomány részére, hiszen az oklevél birtokában, beosztásában nyújtott kiemelkedő munkája és alegységparancsnokai támogatása mellett lehetőség nyílik magasabb szakmai képzésen (OKJ 52) való részvételre, amely a tiszthelyettesi állományba vételt eredményezheti. Ez a karrier mellett nagyobb tekintélyt, valamint számos külön juttatást eredményezhet a katona számára. Mindez azonban csak megfelelő szorgalommal, kitartással és tanulással érhető el!

2010. szeptember 06.

Cseszreginé Csekei Judit szds.