mist s

palyfelv

kub s 

 IMG 0502

A rakétaezred hölgyeit köszöntötték

Az ezrednél szolgáló hölgyeket - akik ezen a napon a piros barettet és a hadi gyakorló öltözetet civil ruhára cserélték - köszöntötte Könczöl Ferenc ezredes, vezetőtársai körében a győri alakulatnál rendezett nőnapi ünnepségen.

Hazánkban hivatalosan már 1913-óta tartják a Nemzetközi Nőnapot, amely alkalomból a rakétaezred is fennállása óta kifejezi a lányok, asszonyok iránti tiszteletét és nagyrabecsülését a tavasz első napjaiban.IMG 0433

Az idei évben Tihanyi Miklós őrnagy ünnepi gondolatait hallhatta a rendezvényen megjelent több mint sz hölgy. A logisztikai zászlóalj megbízott parancsnoka beszédében, férfitársai nevében megköszönte azt a figyelmet, gondoskodást, segítséget és támogatást, amelyet a hölgyektől kapnak a mindennapokban, legyen ez a szolgálati helyen a laktanyában, vagy otthon a családtagjaik között.

A köszöntő sorokat követően Lazányi Zsolt honvédelmi alkalmazott vette át a szót. Az ezred lakásügyi főelőadója már évek óta stand up comedy–vel szórakoztatja a nagyérdeműt, idén a nőnap adott alkalmat a katonalétről (is) szóló, vicces monológnak, amely nagy sikert aratott a rakétaezred katonanői és a hölgy dolgozói körében.

IMG 0467 IMG 0458
IMG 0478 IMG 0486

 

2020. március 6.
Szöveg: Csekei Judit szds.
Kép: Sályi Gergő ftőrm.