Üdvözöljük az ezred honlapján!


Magyar-amerikai együttműködés
1

Kétnapos látogatásra érkezett Thomas E. Moore ezredes, parancsok vezetésével az Ohiói Nemzeti Gárda 174. Légvédelmi Tüzérdandár három fős delegációja a rakétaezredhez. Az amerikai vendégeket Könczöl Ferenc ezredes, az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred alakulat parancsnoka fogadta.

A találkozó elsődleges célja az volt, hogy a légvédelmi rakétafegyvernem előtt álló kihívások tükrében intenzívebbé2 tegyék, illetve elmélyítsék az együttműködést – elsősorban kiképzés, közös gyakorlatok és műveleti képesség építése terén.

A magyar-amerikai katonai együttműködés területén a Magyar Honvédség kiváló kapcsolatot ápol amerikai partnerszervezetével, az Ohiói Nemzeti Gárdával és alárendelt katonai szervezeteivel. Az elmúlt évek sikeres együttműködése megalapozta az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred és az amerikai 174. Légvédelmi Tüzérdandár kapcsolatát is, így 2016-ban az amerikai dandár hadműveleti főnöke látogatott az alakulathoz, majd 2019-ben egy Mobil Oktatócsoport tartott felkészítést az amerikai légvédelmi rakétaerők által alkalmazott döntéshozatali rendről.

A kétnapos győri program során az alakulatok általános bemutatásán kívül szó volt a 2020-as és 2021-es évek főbb kiképzési eseményeiről, a potenciális kapcsolódási pontokról, illetve a folyamatban lévő, valamint a szervezetek előtt álló fejlesztésekről, azok helyzetéről.

A találkozó során több törzsgyakorláson-, légvédelmi rakéta éleslövészeten történő részvétel kapcsán sikerült pozitív eredményeket elérni, illetve körvonalazódik egy, a 2021. évben tervezett NATO gyakorlaton történő közös kiképzés és feladatvégrehajtás is.

A 174. 3Légvédelmi Tüzérdandár Ohio állam egyetlen légvédelmi rakéta fegyvernemi szervezete, így számukra is fontos más fegyvernemi alakulatokkal történő együttműködés. Mivel az amerikai szárazföldi haderő is felismerte a hatékony, kis- és közeli légvédelmi képesség jelentőségét, a Nemzeti Gárda légvédelmi erői egyre gyakrabban tűnnek fel Európában, illetve NATO szövetségi keretein belül műveleti területen, ahol óriási jelentőséggel bír az egyes NATO országok légvédelmi erőinek integrációja.

Thomas E. Moore ezredes fontosnak tartja az amerikai egység számára is egy szövetséges ország légvédelmi erőivel, így ebben az esetben a 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezreddel történő együttműködés szorosabbá tételét, a tapasztalatcserét, interoperabilitás szintjének növelését, valamint a közös kiképzési és műveleti alapok megteremtését.

Mindkét katonai szervezet parancsnoka sikeresnek ítélte a találkozót, megismerték egymás alakulatának műveleti képességeit és lehetőségeit, valamint a két katonai szervezet főbb kiképzési célkitűzéseit és az azok elérését támogatni hivatott kiképzési rendezvényeket.

4 5 6

 2020. január 20.
Csekei judit szds.