1
Nőnapi megemlékezés Győrben

Köztudott, hogy a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú tagjai megszólításukban "csupán" katonák.  Nem katonanők vagy katonaférfiak, hiszen nemre való tekintet nélkül mindenkinek, aki egyenruhát visel, ugyanazon követelményeknek kell megfelelnie. Ennek ellenére minden évben van egy nap, melyen a szebbik nem képviselői kiemelt figyelmet kapnak.



Hazánkban hivatalosan már 1913-óta tartják a 2Nemzetközi Nőnapot. Ugyan a győri alakulat részéről e hagyomány még nem tekinthet vissza több, mint százéves múltra, de természetesen fennállása óta a 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred is kifejezi a lányok, asszonyok iránti tiszteletét és nagyrabecsülését a tavasz első napjaiban.

Idén március 8-án, délelőtt tizenegy órára várta az ezred vezetése a hölgyeket a likócsi laktanya Művelődési Otthonába, ahol a zászlóalj-, és osztályparancsnokok, főnökök már a 3bejáratnál virággal fogadták az izgatott ünnepelteket. A rendezvényt Tóth Norbert alezredes nyitotta meg. A Rába parti város alakulatának megbízott parancsnokhelyettese köszöntőjében hálájának adott hangot, amiért a szebbik nem képviselői természetükből adódóan színt visznek a munkával töltött időbe és élhetőbbé teszik a szürke hétköznapokat.

Tóth alezredes elismerő szavait követően Tekler István őrnagy lépett a pulpitushoz. Az ezred logisztikai főnöke a szebbik nem társadalmi megítélése kapcsán felhívta a megjelentek figyelmét a szocializáció jelentőségére. „Fontos, hogy már egész kicsi koruktól kezdve úgy neveljük fiainkat, hogy tiszteljék a lányokat, asszonyokat, férfivé érve későbbi barátnőiket, feleségüket.” Az őrnagy gondolatai zárásaként kiemelte; „A nő a szín a szürkeségben, 4a dallam a némaságban.”

Tekler őrnagy egyszersmind megható és frappáns beszédét követően Lazányi Zsolt közalkalmazott vette át a szót. Mivel az ezred lakásügyi főelőadója évek óta stand up comedy–vel szórakoztatja a nagyérdeműt, már mindenki várta a katonalétről (is) szóló, vicces monológot. Az előadás befejezésekor nem maradhatott el a hallgatóság elégedettségét kifejező vastaps, hiszen a – zömmel balszerencsés esetekre épülő – történetek végén mindig nagyot csattantak a poénok.

Az ünnepi esemény zárásaként, Dede Gyula őrnagy, kiképzési főnök mondott pohárköszöntőt a Művelődési Otthon előterében.

A raketaezred.hu hölgy olvasóinak Kéri János soraival kívánunk ezúton kedveskedni;

Tavasz hajnalán
Róluk emlékezünk,
A nőkről, kiknek
Életünk köszönhetjük.

Ki mindent
Megtesz értünk, a nő,
Dajkál, ápol,
És felnevel ő.

Hálánk szálljon
Lányra, anyára,
Ki a családot
Összetartja.

Szépséges nők,
Jó asszonyok,
Kívánunk boldog,
Víg nőnapot.


Győr, 2018. március 8.
Sályi Gergő tőrm.