Üdvözöljük az ezred honlapján!

Bejelentkezés

Közösség

1

 

Ünnepi megemlékezéseken a győri katonák 

Lehetetlen vállalkozás számba venni nemzetünk hőseit, hiszen a magyarság ezer éves története során milliók áldozták névtelenül életüket a Hazáért. Hogy emlékük mégse vesszen feledésbe, május utolsó vasárnapján rójuk le kegyeletteljes tiszteletünket nemzetünkért elhunyt elődeink előtt. A Hősök Napja alkalmából megrendezésre kerülő ünnepi megemlékezéseken természetesen a 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred katonái is részt vesznek minden évben.

Idén a győri egység honvédei Győr-Moson-Sopron-, valamint Vas Megyében összesen 2öt helyszínen képviseltették magukat. Május 26-án 14 órakor Győrben, a Radó-szigeti Hősi emlékműnél vette kezdetét a megemlékezések sora. A Himnusz hangjaival kezdődő rendezvényen Fekete Dávid tartott ünnepi beszédet. Győr Megyei Jogú város alpolgármesterének szavai után a Hangraforgó együttes adott zenés műsort.

Az ünnepi előadást követően a történelmi egyházak képviselői – Bognár István római katolikus városplébános, Csorba János evangélikus igazgató lelkész, Erlitz Anita Renáta református lelkész, valamint Totha Peter Joel vezető tábori rabbi – 3imádkoztak az elesett hősök lelki nyugalmáért. A rendezvény koszorúzással folytatódott. Az ezred nevében Könczöl Ferenc ezredes, parancsnok helyezte el az emlékezés virágait, majd a légvédelmi egység katonái által vert díszmenettel zárult az ünnepség.

Május 28-án 10 órakor a szombathelyi Március 15. téren sorakozott fel a Rába parti város alakulatának díszalegysége. Az Országzászló katonai tiszteletadással történő felvonását követően Harangozó Bertalan4 a Vas Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja mondott ünnepi beszédet, majd a Reguly Antal Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola műsorát tekinthették meg a megjelentek. Ezt követően a résztvevők megkoszorúzták az Áldozati emlékművet, mely során Bozsóki Attila alezredes, a győri ezred parancsnokhelyettese képviselte az alakulatot. A megemlékezés a Szózat után díszmenettel zárult, melyhez a Szombathely Város Fúvószenekara szolgáltatta az indulót.

5A Hadkiegészítő Felkészítő és Kiképző Parancsnokság szintén május 28-ára tervezett országos megemlékezéseket. A Rába parti város alakulata a 11 órakor Pannonhalmán, valamint Sárváron kezdődő ünnepségekben volt érintett, melyeken díszőrökkel, és koszorúvivőkkel képviseltette magát. Pannonhalmán ráadásul az ezred egykori parancsnoka, Dr. Varga László okleveles mérnök dandártábornok tartott ünnepi beszédet.

A nap krónikájához hozzátartozik még a kőszegi megemlékezés. A város önkormányzata 18 órára várt az érdeklődőket a Hősök Tornyához. A Kőszegi Darabontok közreműködésével zajló ünnepségen Huber László, a település polgármestere mondott köszöntő beszédet, s a koszorúzás során Csapó László őrnagy, a Helyőrség-támogató alegység parancsnokhelyettese helyezte az alakulat koszorúját a 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred nevében.

            2017. május 29.
Sályi Gergő tőrm.
Képek: Farkas Róbert zls.
Sályi Gergő tőrm.