Üdvözöljük az ezred honlapján!

Bejelentkezés

Közösség

1

Itthon, de nemzetközi környezetben bemutatóztak a győri katonák

Nagy sikere volt a makettezők és az érdeklődők körében az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred haditechnikai eszközeinek és bemutató standjának szombaton Mosonmagyaróváron, Európa egyik legnagyobb és legrangosabb makettező fesztiválján.

A Mosonmagyaróvári Makettező Klub és Egyesület főszervezésében évente rendezik meg a Nemzetközi2 Makett Kiállítást és Versenyt, amely az elmúlt 20 év során Európa egyik kiemelkedő eseményévé nőtte ki magát.

Szívesen tett eleget a szervezők felkérésének az alakulat, mely szerint haditechnikai eszközökkel és katonai bemutató ponttal vesznek részt a győri katonák a XXI. Nemzetközi Makett Kiállítás és Verseny szombati, sokezer látogatót vonzó eseményén. A mosonmagyaróvári UFM Aréna parkolójában technikai eszközök, köztük az ATLAS légvédelmi rakéta indítóállvány, katonai mentő, MAN-HX vontató és RÁBA H14 gépjárművek várták a nap során az érdeklődőket. Ezidőben a sportcsarnok földszintjén a nemzetközi figyelem középpontjában állták a rohamot a rakétaezred katonái, akik a kitelepüléseken a már megszokottá vált, statikus, hatástalanított fegyverbemutatóval és3 vegyivédelmi, harcászati, valamint ruházati bemutatóval várták a látogatókat.

A kitelepülés ideje alatt többek között spanyol, kínai, szerb, osztrák, kanadai, svéd, cseh, szlovén, olasz, lengyel, orosz és francia nemzetiségű, a Mosonshow-ra érkező makettező és családja járt a győri katonák bemutató pontjánál. Ahogy lenni szokott, a hatástalanított fegyverek kézbevétele, „kipróbálása” volt a legnépszerűbb a hazai és külföldi civil érdeklődők körében, de egykori és aktív katonák is felkeresték a rakétaezred standját.

A rendezvényre kilátogatott az alakulat parancsnoka, Könczöl Ferenc ezredes is, aki egyúttal elismerést4 is adott át három, a makettező társadalomban jól ismert, az alakulattal évek óta eredményes kapcsolatban álló személynek. Könczöl ezredes, a honvédelem népszerűsítése és az alakulat érdekében végzett tevékenysége elismeréséül Alexovics László, Juhász Gábor és Kocsis Sándor urak munkáját köszönte meg.

Az esemény további katonai vonatkozású híre, hogy egy-egy tisztkollégánk „civilként” a nevezettek, illetve a zsűri táborát is gyarapította. A kiállítás vasárnapi zárórendezvényén Bozsóki Attila alezredes, az alakulat parancsnokhelyettese adott át díjat.

A XXI. Nemzetközi Makett Kiállítás és Verseny kétnapos rendezvényén 42 ország kiállítója, több, mint 1800 makettel nevezett, megdöntve ezzel minden korábbi rekordot.

5 6
7 8

2017. április 22.
Cseszreginé Csekei Judit szds.
(Az eseményről készült fotóalbum a www.facebook.com/raketaezred oldalon tekinthető meg.)