P-18 radarberendezés


 Rádiótechnikai Csapatok Napja a légvédelmi rakétaezrednél

1946. február 6-án Bay Zoltán és lelkes kutatócsapata korszakalkotó eredményt ért el: sikerült radarjelek segítségével megmérnie a Föld–Hold távolságot. Ez a jeles esemény a kilencvenes évek közepe óta a Rádiótechnikai Csapatok Napja, így az ezredünknél szolgáló radaros katonáknak is alkalma nyílik a múlt iránti tisztelgésre, valamint az ünneplésre.

1916-ban egy önképzőköri vitán, a debreceni kollégiumban elhangzott a klasszikus kérdés: „Sic itur ad astra?”  vagyis, Hogyan jutunk el a csillagokig? Az ifjú Szabó Lőrinc, a modern magyar líra egyik legnagyobb alakja, felállt és azt mondta: „Erre csak a költészet képes!” Bay Zoltán, a költő igaz barátja erre felpattant, és azt felelte: „Nem! A tudomány! Hiszek benne, hogy a tudomány egykor le fogja győzni a gravitációt. Ki fog szabadulni az ember a csillagok felé!” Harminc évvel később a tudós és 40 fős csapata megtette az első lépést…

Ez a kimagasló tudományos siker – melyet a II. Világháború éveiben, ma már szinte elképzelhetetlen nehézségek között sikerült elérni – kiváló példája a találékonyságnak, szakmai elhivatottságnak. A radartechnika napjainkra szerteágazó és dinamikusan fejlődő tudománnyá lett, ismerjük meg az ide vezető út néhány magyar vonatkozású mérföldkövét!

Bay Zoltán 1900-ban született a békés megyei Gyulaváriban. Itt végezte elemi iskoláit, majd középiskolai tanulmányait a híres debreceni református kollégiumban folytatta. Nagy hatással voltak rá a művészetek is, Bay Zoltánde hosszas vívódás után – Eötvös Lóránd biztatására – a természettudományok mellett döntött.  A Pázmány Péter Tudományegyetemen érdeklődése az atomfizika felé fordult. Tudományos eredményei hamar kinőtték az akkoriban szűkös hazai kereteket, így munkáját Berlinben folytatta, többek között Max Planck, Albert Einstein, Erwin Schrödinger társaságában. 1936-ban Aschner Lipót az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. vezérigazgatója hívta meg a társaság kutatólaboratóriumának vezetésére, itt dolgozott egészen 1948-ig. A II. világháború után a személyét ért alaptalan támadások hatására kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba.

Szeretett hazájától távol is tovább végezte úttörő munkásságát többek között Neumann Jánossal, és biofizikai témákban Szent-Györgyi Alberttel együttműködve. 1973-tól rendszeresen hazalátogatott, visszakapta az emigrálás miatt elvett állampolgárságát, rengeteg elismerésben részesült itthon és külföldön egyaránt. Bay Zoltán 1992. október 4-én Washingtonban hunyt el.

Sokoldalú munkásságának legjelentősebb eredményei az atomfizikai mérésekhez használt fotonelektronsokszorozó fejlesztése, ennek segítségével Neumann János számítógépének közös továbbgondolása, a méter hosszegységnek fénysebesség alapján történő definiálása, nagynyomású gázkisülési csövek terén elért fejlesztései és természetesen a Holdradar-kísérlet.

RadarA radarcsillagászat alapjait lefektető kísérlet technikai hátterét katonai fejlesztések teremtették meg, melyeket 1942-ben az Egyesült Izzó kutatólaboratóriumában teljes titoktartás mellett kezdtek meg egy a Bay Zoltán vezetésével alakult mikrohullámú és lokátorkutató részleggel. A csoport feszített tempójú munkával elérte, hogy 1944-ben két „SAS” megnevezésű felderítő radart telepítettek és beüzemeltek, valamint három „BORBÁLA” típusú légvédelmi tűzvezető radar építése is folyamatban volt, ezeket azonban a megszállás miatt már nem tudták befejezni. Az itt elért eredményeket kamatoztatták a Holdradar-kísérletben, melyet a háború eseményeitől többszörösen hátráltatva végül 1946. február 6-án sikeresen végrehajtottak, és detektálták a Holdról visszaverődött jeleket. Ennek az eredménynek egyik alapfeltétele Bay Zoltán ötlete volt, miszerint a hatalmas távolság miatt az elektromos háttérzaj szintje alá csökkent visszaverődött radarjeleket összegezni (integrálni) kell, hogy kimutatható nagyságúra növekedjenek. Korszakalkotó elgondolása a mai radarberendezések alapműködésében, valamint a radarcsillagászat alapjainak megszületésében köszön vissza.

Meg kell említenünk azt is, hogy Amerikában John DeWitt ezredes vezetésével párhuzamosan zajlott egy hasonló kísérlet, amely egy hónappal a magyar kutatók előtt sikerrel zárult. A Bay Zoltán vezette csapat azonban a háborútól feldúlt ország korlátozott erőforrásait és a kevésbé modern eszközöket találékonysággal pótolta, így talán nem túlzás azt állítani, az igazi siker az övék volt.

A kísérlet 67. évfordulója jó alkalom arra, hogy felidézzük a rádiótechnikai csapatok korai történetét, ezzel is tisztelegve a Bay Zoltán örökségét továbbvivő szakemberek előtt. Már az 1930-as évek elejétől működött hazánkban Légi figyelő- és jelzőrendszer, azonban egy rövid Emléktábla Bay Zoltán szülőházánidőszak kivételével (a korábban már említett SAS radarok 1944-ben) csak vizuális felderítést tudott végrehajtani. 1952-ben néhány kijelölt alegység szovjet gyártmányú radarokkal lett ellátva, feladataikat először a Légi figyelő-és jelző egységek keretein belül látták el. 1955 májusában két rádiótechnikai ezred alakult, az önálló fegyvernemmé válás legfontosabb lépéseként. Ezek az egységek látták el a vadászrepülő csapatok rádiólokációs biztosítását is. 1956 októberétől a forradalom eseményei miatt a fegyvernem gyakorlatilag megszűnt, a rádiótechnikai csapatok szervezete szétbomlott, az állomány nagy része szétszéledt. 1957 áprilisában megkezdődött a honi légvédelem, és ezen belül természetesen a rádiótechnikai csapatok újjászervezése. 1960-ra befejeződött az első légvédelmi rakétakomplexumok telepítése, így az érintett légvédelmi tüzér alakulatoknál is szükségessé vált radarok rendszeresítése. A szervezeti átalakítások eredményeképp 1960-as év végére már ismét két önálló rádiótechnikai ezred (45-ös és az 54-es) felügyelte légterünket. Innentől kezdve már a többé-kevésbé folyamatos szakmai és technológiai fejlődés, az egyre összetettebb követelményeknek való megfelelés voltak a kulcsszavak a radarosok életében. A cikk terjedelmi korlátai nem teszi lehetővé a rádiótechnikai csapatok további (meglehetősen eseménydús) szervezeti változásainak részletes ismertetését, a téma iránt érdeklődőknek sok szakirodalom áll a rendelkezésére akár az interneten is.

Az Arrabona radarosai

A Rádiótechnikai Csapatok Napja alkalmából tartott a Vezetési zászlóalj rendkívüli zászlóaljsorakozót, melyet megtisztelt jelenlétével az ezred parancsnoka, Kovács Ferenc mk. ezredes, helyettese Bozsóki Attila mk. alezredes, valamint az ezred jelenleg más beosztásaiban szolgáló rádiótechnikai szakon végzett állománya.Az ezred radarszakemberei

Az ezredparancsnok köszöntötte a zászlóalj állományát a speciális, mással nem pótolható szakterület, a radarszakma ünnepén. Ezt követően Vadász István százados, beosztott (javító) tiszt felolvasta a Honvéd Vezérkar főnökének, Dr. Benkő Tibor vezérezredes köszöntő levelét. Az elöljáró levelében elismerését fejezte ki a rádiótechnikai szakterületen szolgálatot teljesítő állománynak, méltatta szakmai felkészültségüket, hivatástudatukat.

Somogyi Péter alezredes, zászlóaljparancsnok, megköszönte a zászlóalj, illetve a Radarszázad állományának áldozatos, sokrétű munkáját, más feladatokban történő aktív részvételét. Kiemelte missziós feladatvállalásukat, hiszen az MH EUFOR Kontingens 10., 11. és 12. váltásokba a zászlóaljtól feladatot ellátók javarészt a Radarszázadtól kerültek, illetve kerülnek ki. Beszédében kihangsúlyozta, hogy az ezredben felderítő radarokra, szenzorokra, szenzor managerekre, a Radarszázadra, – még ha a klasszikus Rádiótechnikai Csapatoktól eltérően nem is szolgáltatnak folyamatosan légihelyzet képet az elöljáró harcálláspontnak, – igenis szükség van. A légvédelmi rakétaalegységek csak ezen mobil lokátorállomások segítségével kapnak saját felderítésből származó távolfelderítő és magassági adatokat.

A Radarszázad közel egyéves fennállását is a következő hetekben ünnepli: 2012. március 1-ei hatállyal került megalakításra a korábbi Műveleti központ század, radarszakaszából – a feladatok ésszerűsítése, a funkciók, felelősségek egyértelműsítése érdekében – az SZT–68UM, P–18M és PRV–16 lokátorállomásokkal rendelkező kétszakaszos Radarszázad.

Az ezredparancsnok és a zászlóaljparancsnok gratulált az MH 54. Veszprém Radarezrednél az előző napi központi ünnepségen az MH ÖHP parancsnoka kiemelkedő munkája elismeréseként emléklapot adományozott Hajnal István mérnök őrnagynak, a zászlóalj szolgálatvezető mérnökének és Béres Ferenc szerződéses törzsőrmesternek, SZT–68UM lokátorállomás állomásparancsnoknak. Ezt követően a zászlóaljparancsnok Varga Andrea főtörzsőrmester részére, a Radarszázad P–18 lokátorállomásainak üzemeltetése és hadrafoghatóságuk fenntartása érdekében huzamos időn át végzett kiemelkedő munkája elismeréseként oklevelet adott át.

 

2013. február 8.

Összeállította: Vadász István százados, Somogyi Péter alezredes
Forrás: A magyar légtér őrzői, Zrínyi Kiadó, 2008.

Fotók: Sályi Gergő őrmester, internet