Üdvözöljük az ezred honlapján!

1

                  Pályakezdők Győrben                        

Megtették katonai pályafutásuk első lépéseit a frissen avatott hadnagyok a 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezrednél. Négy új tiszt mutatkozott be az alakulat állományának, akik – csatlakozva a júliusban érkezett altisztekhez – szeptembertől egy három hónapos összevont felkészítés keretében ismerkednek meg az ezred napi életével, működésével, elsajátítva a parancsnoki teendők ellátásához szükséges általános ismereteket és egyben felfrissítve szakmai tudásukat.

Bővebben...

1


Ünnepi rendezvényeken a győri honvédek

A 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred katonái az államalapítás ünnepe alkalmából Győrben és Szombathelyen egyaránt részt vettek a megyei jogú városok önkormányzata által szervezett rendezvényeken, mindemellett pedig a lakatanya falain belül sem feledkeztek el megemlékezni a nemzet atyjára, Szent István királyra.

Bővebben...

1


Idén is sláger a győri honvédelmi tábor

Negyedik éve látja vendégül a Honvédség iránt érdeklődő fiatalokat az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred honvédelmi tábora. Az alakulat idén is már két turnusban szervez bentlakásos táborozást 12-18 éves fiatalok számára. A tavalyi eredményes „vezénylésüket” követően, a győri kiképzőket ezen a nyáron is a táborozók mentoraiként segítik a debreceni Kratochvil Honvéd Középiskola diákjai.

Bővebben...

01 22

Az Egyesült Királyság lézerfegyvereket használna rakéták és drónok megsemmisítésére

LONDON - A Brit Védelmi Minisztérium (MoD) bejelentette, hogy Anglia 162 millió dolláros befektetést tervez három irányított energiájú fegyver kifejlesztésére, amelyek közül egyet kifejezetten drónok elhárítására kívánnak rendszeresíteni.

Bővebben...

1

 

Hét őrmester kezdte meg a szolgálatát a rakétaezrednél

Új kollégákat köszönthetünk az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred állományában, akik a július 6-i Hősök Terén történt avatásukat követően a napokban kezdték meg katonai pályafutásukat Győrben.

Bővebben...

1


Katonai eskütétel Győrben 

A szerződéses katonák szolgálati jogviszonya ugyan határozott idejű, de az eskü egy életre kötelez. Jól tudja ezt az az 57 katona is, akik ünnepélyes keretek között, családtagjaik jelenlétében, meghívott vendégek és elöljáróik előtt nyilvánították ki a Haza függetlenségének védelme és alkotmányos rendjének szolgálata iránti, egész életre szóló elkötelezettségüket a 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezrednél.

Bővebben...

  1

Ötödjére rajtolt el a „Zöldár 2013 – Összefogás Emlékfutás”

Számos újdonsággal zárult a Rakétaezred által már ötödik alkalommal megrendezett „Zöldár 2013 – Összefogás” emlékfutás. Az óriási hőségben zajló váltófutásban taroltak a tűzszerészek, egy győri katonanő és tűzoltó kolléga egyben futotta le a 30 km-es távot, mégis a 2013-as árvíz idején született kislányt is a soraiban tudó győrladaméri gyerekek csapata vitte el a showt.

Bővebben...